2014. március 30., vasárnap

Massimo Dutti üzlet nyílik a WestEndben április 10-én



A WestEnd City Center ebben az évben is élen jár a vezető divatmárkák képviseletében. Az elmúlt 1-2 évben, többek között olyan nagy nevek nyitottak üzletet a bevásárlóközpontban, mint a G-Star Raw, a Gap, a Desigual és a Zara. Idén márciustól már a holland Scotch & Soda is várja a vásárlókat, de áprilisban ismét spanyol vizekre evez a WestEnd: az 1985-ben, Armando Lasauca által alapított Massimo Dutti is itt nyitja meg második budapesti üzletét. 
| A spanyol elegancia vezető márkája 600 m2-en nyitja meg második boltját Budapesten |
A valódi spanyol eleganciát képviselő minőségi márka kizárólag divatos, magas színvonalú férfiruhák forgalmazásával indult, majd 1992-ben egy új, kreatív team vette át az irányítást. Elindították a női vonalat is, mely hatalmas sikerrel debütált az igényességhez ragaszkodó vevők körében. Három évvel később, a többek között a Zara, Bershka, Pull and Bear és Stradivarius márkákat is tömörítő Inditex cégcsoport vásárolta meg a vállalatot, de megtartották annak egyedi stílusát. A Massimo Dutti mára világmárkává nőtte ki magát, mely abszolút kedvence lett a huszonöt és ötven év közötti, sportos életmódot kedvelő városi férfiak, valamint a hasonló korosztályú, elegáns, de egyben praktikus minőségi divatot követő városi nőknek.  
A WestEnd City Center, folytatva a tavalyi megújulást, büszkén nyitja meg áprilisban a Ház első emeletén, a hatszáz négyzetméteren elhelyezkedő üzlet kapuit a vásárlók előtt.
Az üzlet ünnepélyes megnyitójáról jelentkezem hamarosan.
MEGNYITÓ: április 10.-én



Forrás: Just Creative , Fotó: MassimoDutti



2014. március 23., vasárnap

Dívány cikkben




Nagyszerű cikk a legújabb trendről a Dívány.hu-on.-Fókuszban a Neoprén !!!! 
Az én neoprén szerzeményem is helyet kapott a cikkben. 
Köszönet a divatszerkesztőnek , hogy rám is gondolt :) <3 





2014. március 18., kedd

LUSH termék tesztelés


Egy ideje nagy kedvencem ez az angol kozmetikai márka, amely elsősorban elbűvölő illataival hívja fel a figyelmet magára. A bevásárlóközpontokban elég csak az orrunk után mennünk és biztosan rátalálnak ezekre az ínycsiklandó kis üzletekre. Úgy döntöttem most ismét kipróbálok a Lush-tól néhány terméket és megosztom veletek a tapasztalataimat.
______________________________________________

1." Ro's argant " testkondícionáló:
Argánolaj,kakaóvaj,kapuazuvaj,brazildió-olaj,mandulaolaj,sheavaj...ezekkel táplálja bőrünket miközben zuhanyozunk,az illata pedig olyan mély és gazdag a rózsától és a vaníliától,mintha egy török fürdőben pancsolnánk.A legjobb ebben a kondícionálóban, hogy gyakorlatilag kihagyhatjuk a testápolás procedúráját , amit én amúgy sem kedvelek mert a legtöbb testápoló nehezen szívódik a bőrbe. A Ro's argant bemasszírozás után egyszerűen leöblítjük magunkról és csak élvezzük az argánolaj csodás bőrpuhító hatását.



2."Amerikan cream "hajkondícionáló:
Hát igen....most kérdezhetnétek, a rövid hajlamra miért pont ezt választottam. Amire csak azt válaszolhatom: menjetek be egy Lush üzletbe és szagoljátok meg az American creamet. Nem hiába ez a sűrű vaníliás,epres hajkondícionáló a legtöbb vásárló kedvence, amit legszívesebben a desszertes tányérunkba öntenénk. 



3."Let the good times roll "arcradír:
Amikor erről a termékről érdeklődtem karácsony tájékán egy üzletben,csak annyit mondott egy kedves eladólány, hogy azonnal vegyem meg mert percek alatt elkapkodják. Viccesnek találtam,aztán megértettem miért is szeretik annyira az emberek. Remekül radíroz, köszönhetően a sok apró szemcsének és a többi arcradírral ellentétben nem szárít. Használat után valóban puha és hidratált lesz az arcbőr, az illata pedig egy fahéjas sütire emlékeztet. A piacon található arcradírok közül nekem ez az aranyérmes, bátran ajánlom mindenkinek.




4."Honey trap" ajakápoló
Mézcsapda,ahogy a neve is mutatja,sok shea vajjal,mézzel és fehér csokival puhítja az ajkakat. Újabb frenetikus Lush illat amellyel egyszerűen nem lehet betelni.



2014. március 16., vasárnap

◄ O U T F I T 2 0 1 4 .0 3 . 1 6 . TRAVEL FEVER

Itt a tavasz az egyik kedvenc évszakom, megjelennek a nap első sugarai,a hűvös idő enyhére vált. Egyszóval itt a tökéletes idő a tökéletes átmeneti kabát viseléséhez.

Mivel nemcsak a kényelmes laza viseleteket szeretem, hanem a klasszikus casual stílust is, ezért soha nem tudok ellenállni egy jól szabott trencskónak.  Sokáig kerestem a megfelelő ballonkabátot, és két éve be is szereztem egy rövidebb fazont. Őszintén szólva azóta vágyakoztam egy klasszikus, hosszú, bézs színű övvel ellátott fazonra is és most a H&M-ben rá is bukkantam. Gyönyörű részletkidolgozás, praktikus gombok és nagyszerű fazon, a Modern classic részlegen megtaláljátok ti is. Kiegészítőként pedig egy kalapot és egy bőrszíjas DW karórát választottam. A Daniel Wellington órák minimál számlappal és gyönyörű részletkidolgozással igazi eleganciát sugallnak. Úgy gondolom, hogy minden férfi ruhatárába szerepelnie kell egy ilyen alapdarabnak. 
Ennek az outfitnek a másik kulcsdarabja ez a 3D-s táska. Már most leszögezem, hogy nem Photoshop eredménye, bár nehéz elhinni amikor a szemünk mást állít:)  
Tudjátok rólam, hogy szeretem a humoros és divatos dolgokat, legyen szó akár egy mintás pólóról, egy vicces feliratról vagy egy frappáns kiegészítőről. Ez a szett tökéletes példa arra, hogy hogyan tudjuk személyiségünket megmutatni anélkül hogy feladnánk önmagunkat. 
Nagyon örültem, amikor a JUMPfromPAPER márka két tervezője elküldte nekem a legújabb kollekciójukból ezt a mókás bőröndöt :) Abszolút egyetértek a márka mottójával " Miért vegyünk mindent annyira komolyan ? " / “Why        take everything        so        serious?” /. A tervezőpáros mesterien használja a 2D-s grafikát a térbeli illúzió keltéshez, ezzel teremtve meg a rajzfilmszerű táskákat. Nagyszerű, hogy minden egyes darab külön fantázianévvel van ellátva. Az enyém a Travel Fever nevet kapta és egy hozzátartozó jelmondat :-) : "I don't know where I'm going, but I'm on my way!" Hát, nem elképesztő ?!?

A fantasztikus fotókért köszönet Gregus Máténak. (Mate Gregus Photography) 
_____________________________________

Here is spring, one of my favourite season, the first rays of the sun appear... so here is the perfect time to wear the perfect trench coat. 
Although I prefer not only comfortable clothes to wear , but the classic casual style , so I can never resist to a tailored trenchcoat. For a long time I was looking for the right  coat , and two years ago I got it in a shorter cut.  I was dying to have a classic,long, with beige belt and now I found it in H&M. Beautiful details and practical buttons and a great cut. You can find it on the Modern Classic department yet. As an accessory I chose a hat and a DW watch with leather band. The Daniel Wellington's watches have minimal style clock-face and beautiful details. These watches suggest elegance. In my opinion every man should have a watch like this.
This outfit's another key piece is this 3D bag. Believe me, it's not photoshop when your eyes says otherwise. You know me , I love the quirky and fashionable things , whether it be a patterned T-shirt , or a funny sign on a catchy accessories. This outfit is a perfect example of how we can show our personal heaven without giving up ourselves. 
I was very pleased when the two JUMPfromPAPER brand's designers sent me this funny suitcase from the latest collection   Absolutely agree with the brand's philosophy : " Why take everything so serious ? "  . The designer duo combine 2D graphics and 3D illusion to create a truly distinct line of bags and JumpFromPaper born to life. It's great that each piece has a fancy name . Mine called :Travel Fever and slogan  "I don't know where I'm going, but I'm on my way!" 
Well, isn't that awesome? ?


Thanks for amazing photos to Mate Gregus (Mate Gregus Photography) 

Ha tetszett a bejegyzés követhettek  
FACEBOOKon |  INSTAGRAMon| TWITTERen  | LOOKBOOKon  | CHICTOPIAn

OUTFIT
hat: VINTAGE
sunglasses:VINTAGE
trenchcoat: www.H&M.com
white shirt: ZARA
beige knitted sweater: ZARA
travel bag: www.JUMPFROMPAPER.com
skinny jeans: H&M TREND
shoes: H&M




















2014. március 4., kedd

FURLA 2014 tavaszi/nyári installációja


A múlt héten a FURLA különleges bemutatóján jártunk, ahol a tavaszi/nyári kollekció darabjait nézhettük meg. A csodás táskákhoz tökéletesen passzoló helyszínként a Fashion Street-en lévő Deák Palota szolgált.

Amikor megérkeztünk a hatalmas belső térbe , még elsőre fel sem tűntek a fejünk felett függő táskák. Nagyon ötletes módon több méter magasból lógatták be a legújabb kollekció egyes darabjait. A modern épület monokróm üvegstruktúrája és a színes táskák közötti kontraszt nekem személy szerint nagyon tetszett. Igazi művészeti installáció.
Az pedig külön dicsérendő, hogy helyi képzőművészek alkotásaival állították ki az öt legkarakteresebb darabot. Egy külön teremben pedig a kollekció kis videóját nézhettük meg Magdival és PistivelSzemélyes kedvencem, ez a fekete hátizsák. Tudjátok, hogy mennyire szeretem a praktikus, egyedi backpack-et. Ezt a típust, pedig a varrás mentén össze is lehet hajtogatni, így akár utazás során könnyedén elvihetjük magunkkal.

Magyar vonatkozása is van a legújabb FURLA kampánynak, hiszen a tehetséges fotós, Perlaki Márton készítette el a fotókat. 












fotók: Magdi(Beauty Junkie)  , Furla , SmizeDivat

Ha tetszett a bejegyzés követhettek  
FACEBOOKon |  INSTAGRAMon| TWITTERen  | LOOKBOOKon  | CHICTOPIAn



2014. március 2., vasárnap

TAVASZI NYEREMÉNYJÁTÉK!




Arra gondoltam, hogy ha már itt a tavasz ne csak az öltözködésben, hanem illatunk megválasztásával is hangsúlyozzuk ezt. Készültem nektek egy nyereményjátékkal, ami a segítségetekre lehet ebben. Az évszakhoz illően a MEXX PURE férfi és női illatát választottam nektek, melyet most megnyerhettek.

Hogy részt vehessetek a játékban, nem kell mást tenni, mint :

◄ Megosztani a linken található képet a Facebook-on és
 odaírni kommentbe, hogy 'megosztva'

◄ Lájkolni a Smizedivat blog Facebook oldalát 
http://www.facebook.com/pages/Smizedivat/157669577606961

 ◄ Lájkolni az Illatkalauz Facebook oldalát


Ha eléri a SmizeDivat Facebook oldala a 4000 like-ot azonnal sorsolom a két parfümöt :)

Egy kis inspriáció, aki nem ismerné a MEXX PURE parfümöket.

MEXX Pure nőknek és férfiaknak – üdítően tiszta illatok, hogy megadják a kellő magabiztosságot, hogy megmutathasd őszinte személyiségedet! Az élettel teli és ragyogó Mexx Pure illatok hangsúlyozzák valódi személyiségedet a természetes elemek segítségével, hogy önmagad lehess.


MEXX Pure férfi illata egy új interpretációja a zöld aromás, fás jegyek együttesének.Az illat nyitányában a fűszeres kardamom dominál. A szívjegybe a zöld paradicsom és az átlátszó tengeri accord vezet át, mielőtt fás alappá fejlődne. Frissítő, autentikus és igazán tiszta.

Mexx Pure női illata friss, színes és gyümölcsös illat üde virágokkal és érzéki fákkal fűszerezve.  Az illat a tiare virág és a lótuszvirág egyedülálló tisztaságára és lágy frissességére épül, s mindezt körül öleli a szantálfa és a vanília érzékisége. Frissítő, optimista és bájosan tiszta.



________________________________________

Lezárult a JÁTÉK, és kisorsolásra került a két parfüm. Köszönöm mindenkinek a sok megosztást és gratulálok a két nyertesnek.  A férfi parfümöt Sándor Csekő ,a női parfümöt pedig Ivanics-Szabó Mária nyerte meg. 
Kérlek titeket,hogy üzenetben küldjétek el a pontos címeteket ahová postázhatom a nyereményt.


Akinek most nem sikerült, ne csüggedjen mert hamarosan újabb tavaszi játékkal jelentkezem. Szép estét!!! 


____________________________________