2010. november 17., szerda

♦ ♦ ♦ Stylewalker Night 2010 ♦ ♦ ♦


http://stylewalker.hu/

Stylewalker Night

A Stylewalker Night shoppingolást 2éve rendezték meg először Budapesten. Azóta kisebb kihagyásokkal rendszeresen megrendezésre kerül.
Én a szervezőtől értesültem az eseményről, aki e-mailben hívott meg. Remek kezdeményezésnek tartom azt, hogy egy éjszakai shopping keretein belül ismerhetik meg az emberek a belvárosban lévő magyar divat és design üzleteket. Sajnos kevés reklám jut ezeknek a boltoknak, így ez az esemény remek lehetőség a bemutatkozásra.
A Uniquebudapest túrákat is szervezett az estére, amin én is részt vettem barátaimmal. Pozitívan csalódtam, mert  a túrának sokkal több résztvevője volt, mint amire számítottam. Remek hangulatban telt a barangolás, kicsit nosztalgikus érzéseket keltett, mintha osztálykiránduláson lennénk.
A Rododendron nevű  üzletben 30 fiatal magyar designer munkáját lehet megtalálni, illetve Lomography kamerák és sok-sok ötletes mütyűr lelhető fel. A helyszínen kitűző készítés is volt. Ajándékba én is választottam egyet. Aztán a Mono fashion következett, ahol híres magyar divattervezők ruháit lehet megvásárolni. Többek közt Nanushka, Use és Konsánszky Dóra kollekciója közül is lehet válogatni.
A Mono után az Insitu design vegyesboltba tértünk be, ahol mindenféle kütyü-mütyűr és egyéb cuccok vannak. A felső szinten a Stylewalker night stilizált térképe volt kirakva ehető finomságokkal, melyet a Mástészta három művésze, Elekes Kinga, Pénzes Ágnes és Filep Kata készített. Imitált építőkockák, ehető urbánus falatok.
Utána Budapest kultikus divatlelőhelyére vándoroltunk, mégpedig a Retrockba. Az egyik kedvenc üzletem, mivel Budapesten nagyon kevés férfiüzlet van amellyel szimpatizálok. Itt rengeteg egyedi, ötletes, vintage gyöngyszemre bukkanhat az ember. Az est különlegessége a Miss KK dekorált kirakat volt. A Retrock deluxe következett, ahol designerek ruháit találjuk meg, egy kétszintes meseboltban. A túra során még érintettük a Két Mackó játékboltot és a Colorbar retro-kincsesbányát is. A közös séta ezzel véget is ért, de barátaimmal folytattuk design utunkat.  Ellátogattunk az Innoshop, a Fregoli és az Eventuell üzletekbe is.
Barátnőm, Anikó (festőművész) figyelmét leginkább Illésy Lenke military kabátruhái keltették fel, amiket az ille-olla üzletben lehet megvásárolni. A piros és a szürke variációkat rögtön fel is próbálta, hiszen művészként a kreatív holmikért odavan. Zárásként a Zara butikhotelba mentünk, ahol megismerkedtem egy tehetséges, fiatal iparművésszel, Végh Saroltával. Beszélgetésünk során nagyon szimpatikussá vált. Fémből és bőrből készült férfi és női ékszerei rendkívül stílusosak.  


Lapterv, Szöveg, Design:
CHABY

.
..
...
....

4 megjegyzés:

  1. nagyon szuper az utolso kep, a "neked a divat mondja meg, hogy ki vagy" :)

    VálaszTörlés
  2. Valahogy soha nem jönn össze, h eltudjak menni egy stylewalker-re:( Pedig már úgy megnéznék egyet.

    xo
    Festy

    VálaszTörlés
  3. Ejnye Festy, pedig nagyon jó hangulat volt.... sok vidámsággal:)

    VálaszTörlés