2011. március 20., vasárnap

Lakástrend kiállítás 2011

A 14. lakástrend kiállításon jártam, ahol a Showroom R9 formáció tartott divatbemutatót. Abodi Dóra, Mojzes Dóra, Szegedi Kata és Benus Dani új tavaszi kollekciójukat mutatták be a nagyközönség számára. A divatbemutató látványát fokozta, hogy a modellek Szőke Gábor képzőművész gigantikus méretű Trónja alatt vonultak fel.


A bemutató után sikerült Benus Danival egy villáminterjút készítenem. Dani eddig főképp látványos női cipőket tervezett, amelyek tökéletesen passzoltak Szegedi Kata ruháihoz, most viszont elkészítette első önálló férfikollekcióját. A tervező a színpadi látvány helyett jóval visszafogottabb, hétköznapibb külsőt kölcsönzött a modelleknek.
A kényelem mellett az egyedi anyaghasználat és a különleges részletek kaptak nagyobb hangsúlyt.
Az első benyomásom a férfiruhákról az volt, hogy nagyon karakteresek, és én is szívesen felvenném bármelyiket.  A fekete, szürke színek határozottságot sugalltak, mégis az anyagok puhaságával egyfajta erős kontraszt volt megfigyelhető. Az egyik kedvencem a szürke trencskó, mely különleges hatását a mozgás közben változó felületi ˝színjátszás˝ adta.  A fényjáték a lamellás, réteges szerkezetnek köszönhetően sokkal finomabb és selymesebb színhatást és fényt kölcsönzött a textilnek.


♦♦♦♦♦♦

Danit arról faggattam, hogy….

Mi jellemezi a kollekciót?
Az egyszerű, de mégis klasszikus szabásvonal. Olyan ruhákat terveztem, melyeket én is szívesen viselnék.

Ha csupán három szóval lehetne jellemezni, mi lenne az?
Csendesség, nagyvonalúság, férfias jellem.

Kinek készültek a ruhák, ki volt a célközönség?
Próbáltam olyan ruhadarabokat készíteni melyek időtlenek. Egyrészt minőségben is időtállóak, másrészt a 20-as, a 30-as, a 40-es, akár az 50-es korosztály számára is kedvelt ruhadarabok lehetnek.

A kedvenceim a kabátok voltak. Milyen anyagból készítetted őket?
A fekete trencskó klasszikus ballonanyagból, a szürke viszont egy irizáló textilből készült, amelynél  a monokróm színhatást egy fémes csillogás egészítette ki.

Mik a terveid a jövőre nézve?
Szeretném folytatni a tanulmányaimat az Iparművészeti Egyetemen. Mindenképp tanulni szeretnék és  megpróbálom behatárolni, hogy mi az amivel a jövőben folyamatosan szeretnék majd foglalkozni.

♦♦♦♦♦♦


Gratulálunk és reméljük, hogy a jövőben láthatunk még tőle újabb kreációkat és talán kiegészítőket is.  Az ilyen tervezőkre nagy szükségünk van , mint Dani, akik színesebbé tehetik a magyar férfiak ruhásszekrényét, és stílusosabbá a hétköznapjaikat.

Az est folyamán összefutottam Vajda Mályi Zsuzsával a Fashion Guide főszerkesztőjével, Szűcs Petivel a Marie Claire vezető szerkesztőjével és Sármán Nórival a Divatkreátor című műsor nyertesével, aki megsúgta, hogy augusztusban jelenik meg első kollekciója, melyet a Váci utcai Coin áruházban lehet majd megvásárolni.


Fotó:
ISI
Fernando Freitas

Képszerkesztő:
CHABY



1 megjegyzés: